A nemrég még Rise.pl néven futó Loftmill a lengyel piac egyik legrégebbi irodaüzemeltetője. A vállalat 2003 óta foglalkozik rugalmas irodák, köztük coworking és szolgáltatott irodák bérbeadásával. Lehetőségünk nyílt arra, hogy elbeszélgessünk a Loftmill.com és a Rise.pl marketingigazgatójával, Katarzyna Augustynnal a márka sikeréről, az új név eredetéről és az új helyszínek nyitására vonatkozó izgalmas tervekről.
Nemrég nevet váltottatok Rise.pl-ről Loftmillre. Mi indokolta ezt a döntést?
Természetesen az, hogy rajongunk a lofthelyiségekért. Jelenleg új rugalmas projekteken dolgozunk, és már nemcsak irodaépületekre szorítkozunk, hanem a lofthelyiségeket keressük. Ezeknek a tereknek múltjuk és lelkük van, ráadásul nagyon jellegzetesek. Azt szeretnénk, ha ezek jelentenék számunkra a következő fejezetet.
A lofthelyiségek iránti rajongás mellett mi különbözteti meg a Loftmillt a piacon elérhető többi irodahelyiségtől?
Nos, az lenne a legjobb, ha erre az ügyfeleink válaszolhatnának. Ennek hiányában én is elárulhatok pár dolgot. Az első a minőség, ami az általunk kínált helyek kivitelezésére és ergonómiájára is vonatkozik. Most nemcsak a bútorokra, például a székekre és asztalokra gondolok, hanem az együttműködést lehetővé tevő terekre, kávézókra, pihenőhelyiségekre is.
Az ügyfeleink biztonsága a másik nagyon fontos tényező. Ezalatt az informatikai és munkaegészségügyi biztonságot értem. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyre több nagyvállalat használ rugalmas irodákat, és az ő esetükben ez egy elengedhetetlen feltétel.
Hogyan gondoskodtok az IT-biztonságról?
Rendszeres teszteléssel és ellenőrzésekkel biztosítjuk, hogy senki se tudjon betörni a rendszereinkbe. Csak az informatikai csapatunknak van hozzáférése a szerverszobához. Ha valamilyen oknál fogva akadozna az internet, azonnal be tudunk vetni egy másik megoldást. Az ilyen lehetőségek nagyon sokat nyomnak latba. A Loftmill a Google-t is beleértve különféle vállalatokkal dolgozik együtt, ezért hozzá vagyunk szokva a magas elvárásokhoz. Ez egyben lehetőséget nyújt számunkra a folyamatos tanulásra és a létező legmagasabb szintű eljárások lefektetésére, amit természetesen a leendő ügyfeleink is nagyra tartanak.
Hamarosan megnyílnak a Loftmill új irodái a krakkói Brain Parkban, Katowicében és Boroszlóban (Wrocław). 2023-ban újabb irodát nyitottok Varsóban. Mesélj kicsit ezekről az új helyekről!
A Brain Park a Fabryczna Office Parkban lévő irodánk kiterjesztése. A Brain Park egyre népszerűbb Krakkón belül, és a Fabrycznával együtt a legnagyobb rugalmas iroda lesz a városban, 8000 m2 alapterülettel.
A varsói Lixa az első projektünk a fővárosban. Rengeteg együttműködésre alkalmas tér, összpontosítást elősegítő szoba és tárgyaló lesz benne. Természetesen teret fogunk hagyni a lazításnak, lesznek benne biliárdasztalok, és proseccózni is lehet majd. Egyéb kényelmi szolgáltatásokat is kínálunk, de erről egyelőre nem mondhatok többet…
A KTWII-ben megvalósuló projektünk szerelem volt első látásra. Ott nem irodát, hanem egy többfunkciós rendezvényhelyszínt és klubkávézót szeretnénk létrehozni, ahol munkaidő után is lesz élet.
A vállalatok gyakran azért keresnek maguknak coworking irodát, hogy legyen lehetőségük kapcsolatot építeni másokkal. Az általad említett coworking kávézó kitűnő lehetőséget biztosít majd erre.
Sokféleképpen lehet kapcsolatot építeni. A hamburgerhétfő, a kutyás kedd vagy a szusiszerda már senkinek sem okoz meglepetést. Egyre nagyobb jelentőséggel bírnak azok a rendezvények, amik hosszabb időre összehozzák az embereket. Ilyenek például az érdekes képzések és a meghívott előadókkal való találkozók.
Katowicében új dolognak számítanak a klubkávézók. Volt egy olyan elképzelésünk, hogy nyitunk egy ilyet a földszinten, és az épület minden felhasználója számára elérhetővé tesszük. Az emberek általában szeretnek egy csésze kávé mellett beszélgetni egymással. Itt bárki rendelhet magának teát, kávét, süteményt, de találkozókat, networking eseményeket vagy informális megbeszéléseket is szervezhetnek ide. Kitűnően alkalmas lesz a csevegésre, az üldögélésre vagy a nézelődésre. Egy arra kijelölt helyen pár coworking asztal is rendelkezésre fog állni.
A kapcsolatépítésre és egymás jobb megismerésére visszatérve elmondanád, mi indította útjára a Loftmill új videósorozatát, ami arról szól, hogy emberek nélkül nincs iroda?
Ez pontosan így van, ahogy mondod, maguk az emberek alkotják az irodát. Számunkra a Rise.pl és a Loftmill nem csak egy márka. Az irodáknak arcuk és nevük van, amit a bennük lévő, nap mint nap ott dolgozó emberek kölcsönöznek neki. Nemcsak a vezérigazgató, az ügyvezető igazgató vagy akár én, hanem a többi ember is, akikkel találkozunk. Főként a recepciósok, az építészek, a technikusok, az irodavezetők vagy az informatikusok. Mindenki hozzátesz valamit magából. Jó dolog közelebbről megismerni ezeket az embereket, köszönni nekik, beszélgetni velük, többet megtudni a hobbijaikról. Például a műveleti igazgatónk imád lovagolni, van egy kutyája és egy macskája is. Krystian az autókért rajong, a két nálunk dolgozó Agnieszka közül egy pedig színházi táncos.
Milyen tanácsot adnál egy olyan cégnek, amely éppen az első irodáját keresi?
Mindenképp meg kell győződni a minőségről, és ki kell deríteni, mit foglal magába az ár, mert lehetnek járulékos költségek is. Azt is fontos tisztázni, hogy korlátozva van-e az iroda használata.
Mi a helyzet a bejárásokkal? Mire érdemes figyelnie annak, aki első alkalommal keres fel egy irodát?
Ilyenkor a helyiségek száma, az informatikai infrastruktúra minősége és biztonságossága, a kivitelezés, a stílus és az akusztika az, amit figyelembe kell venni. Emellett az iroda és a munkaállomások felszereltsége és mérete sem elhanyagolható.
Egyre gyakoribb, hogy online térben zajlik a teljes irodabérlési folyamat. Milyen előnyei vannak szerinted az ingatlanszektor digitalizációjának?
A digitalizáció kétségtelenül egyszerűbbé és gördülékenyebbé teszi a folyamatot. Emellett az ügyfelek több lehetőség közül választhatnak, nem kell személyesen felkeresniük az irodát és saját maguknak feltérképezni a piacot.
Mik voltak ShareSpace-szel való együttműködésetek legfőbb előnyei?
Elsősorban a tranzakciók és az új ügyfelek. Emellett a zökkenőmentes bérbeadási és tárgyalási folyamat.
2003 óta vagytok jelen a piacon. Mi az üzleti sikeretek titka?
Odafigyelünk arra, amit az ügyfeleink és a csapatunk mond. Ők azok, akik jelzik nekünk, mire van szükségük, és hogy hogy képzelik el azokat a szolgáltatásokat, amikért hajlandók lennének fizetni.
Fontos, hogy egy szorosan összekovácsolódott csapat álljon mögöttünk, aminek tagjai hisznek abban, amit csinálnak, és erőfeszítést tesznek a közös célok elérése érdekében. Emellett mindenkinek kitartóan dolgoznia kell, és tanulnia kell azoktól, akik nála jobban tudnak valamit. Lényeges kihasználni a jó szerencsét is.
Irodabérlés a Loftmillnél a ShareSpace segítségével
Kiadó iroda Loftmill React – Piłsudskiego 24, Śródmieście, Łódź
Kiadó iroda Loftmill Stara Drukarnia – Gdańska 130, Polesie, Łódź
Kiadó iroda Loftmill Kurniki – ul. Kurniki 9, Stare Miasto, Krakkó
Kiadó iroda Loftmill Fabryczna Office Park – Aleja Pokoju 18, Grzegórzki, Krakkó
Kiadó iroda Loftmill Brain Park – FABRYCZNA 5A, Grzegórzki, Krakkó
Kiadó iroda Loftmill Królewska – ul. Królewska 65a/1, Krowodrza, Krakkó
Kiadó iroda Loftmill CZ Zana – Nałęczowska 14, Lublin
Kiadó iroda Loftmill City Forum 2 – GEN. R. TRAUGUTTA 55, Krzyki, Wrocław
Kiadó iroda Loftmill Sagittarius – Sucha 2, Krzyki, Wrocław
Kiadó iroda Loftmill .KTWII – AL. ROŹDZIEŃSKIEGO 1A, Katowice
Kiadó iroda Loftmill Diamante Plaza – ul. Jana Dekerta 24, Podgórze, Krakkó
Kiadó iroda Loftmill Galileo – Armii Krajowej 18, Bronowice Małe Wschód, Krakkó
Kiadó iroda Loftmill Rzeszów – Plac Wolności 13, Rzeszów
A ShareSpace a világ első végpontok közötti irodai piactere, amely összeköti a vállalatokat a hagyományos és rugalmas irodák szolgáltatóival. A ShareSpace kidolgozott egy zökkenőmentes bérlési folyamatot, ami magába foglalja a valós idejű elérhetőséget és árat mutató keresőt, valamint egy hatékony kommunikációs panelt. A cég úttörő blokklánc-technológiával teszi biztonságossá a szerződések online aláírását.
Egy olyan startupot vagy nagyvállalatot képviselsz, amely máshová szeretnie költözni vagy bővül, ezért rugalmas irodamegoldást keres? Használd a ShareSpace keresőjét, és böngéssz a piacon elérhető számos hely között! Vedd fel a kapcsolatot a tanácsadónkkal, vagy használd a ShareSpace keresőjét, hogy eléd táruljon a piacon elérhető megannyi lehetőség!